7. fejezet

Nos meglepetés. Már most felkerül a 7. fejezet. Remélem okozok nektek pár kellemes percet vele. Nem huzom tovább az időt. Jó olvasást S a véleményeteket továbbra is "szorongva" várom :D

- Annya…! – kiabált felém egyszerre két 5 éves kislányom. Gyönyörűek voltak, mint mindig, s ismét sokat nőttek. De nem foglalkoztam most ezzel. Azonnal odarohantam hozzájuk, s mindkettőt szorosan magamhoz öleltem. Úgy hiányoztak már. Máskor 2 hetente szoktam őket látogatni, most viszont rég nem jártam már náluk.

- Istenem, úgy hiányoztatok – sírtam nekik könnyek nélkül.

- Te is nekünk. Mikor jöttél meg? – kérdezősködött Angelica, de még válaszolni sem tudtam, Victoria már fel is tette következő kérdést.

- Meddig maradsz anya? Ugye nem mész el megint. Itt maradsz velünk? – érdeklődött síri hangon. Torkomban gombóc keletkezett a visszafojtott sírástól. Sosem hittem volna, hogy ennyire hiányzom nekik.

- Most figyeljetek rám jól. Nem hagylak el benneteket többet, viszont nem maradhatunk itt Volterráben sem. A mami csinált valami olyat, miért el kell mennünk, azonban itt veszélyben lennénk. Értitek? – kérdeztem őket, de láttam a szemükben, nem bánják, hogy itt kell hagyniuk a kastélyt.

- Amíg itt vagy, nem oda megyünk, ahova csak akarsz mami – mondta Angi. – De azért néha meglátogatjuk a nagypapit? – kérdezte kissé elszontyolodva.

- Hát persze. Nekem is hiányozna, ha nem látogathatnánk meg őt. Na, de most siessünk, pakoljunk össze, hogy minél előbb mehessünk rendben? – néztem mosolyogva rájuk, mire bólintottak egyet, majd sebességre kapcsolva hordták oda nekem azt, amit el akarnak vinni.

Egy óra alatt végeztünk, ami mellettük igazán nagy szó. Persze Heidi is besegített egy kicsit, közben meg elmesélte, mi mindenről maradtam le megint. A csomagokkal a kezünkben elindultunk le a trónterembe, hiszen Arotól mindenképp el akartunk búcsúzni. Alig léptünk be a terembe, de a két leányzóm már neki iramodott, s már Aro előtt is voltak.

- Nagypapi, hiányozni fogsz nagyon – ugrott a nyakába Angi, majd ezt követően Vic is.

- Ti is hiányoztok majd nekem, meg persze mindenkinek.

A lányok még elköszöntek Marcustól és Caiustól is, míg én odaléptem Aróhoz.

- Köszönök mindent. Köszönöm, hogy vigyáztatok rájuk s azt, hogy elfogadtátok Őket – suttogtam. Nem akartam, hogy a lányok is hallják.

- Ez csak természetes drága Bellám. Fontosak vagytok számomra. Emiatt ragaszkodom hozzá, hogy Heidi valamint Félix elkísérjenek titeket. Sosem lehet tudni, kikkel akadtok össze.

- Na, de… - szerettem volna tiltakozni, azonban Aro hallani sem akart róla.

- Veletek mennek és kész. Nem nyitok vitát róla. Most pedig menjetek, mert lekésitek a repülőgépet.

- Köszönöm Aro. Marcus, Caius, remélem, hamarosan újra találkozunk, s persze szívesen látlak benneteket Forksban.

- Még lehet, hogy meglátogatunk – szólalt meg Caius, amit Marcus fejbólogatással jutalmazott.

- Sziasztok – köszöntem el utoljára, majd a lányok kíséretében kiléptünk a trónteremből. A bejáratnál Heidi és Félix már várt ránk, s mosolyogva fogadtak minket.

- Na, okozzunk a Cullenéknek egy kis meglepetést! – Ezzel Félix ki is lépett az ajtón, mi pedig követtük őt.

Edward:

Sosem hittem volna, hogy létezik ekkora hatalmú vámpír, de létezik, méghozzá Bella az. Féltem tőle. Tényleg féltem Tőle, s ezzel nem csak én voltam így. Mindegyikünk megrémült, mikor megláttuk, hogy mire képes. Pedig minden olyan szépen indult. Épp a réten voltunk. Egy napi ismeretség után ugyan kicsit gyors volt, de nem érdekelt. Akartam őt. Mindennél jobban, s igazából még most is akarom. Sosem hittem, hogy létezik a számomra tökéletes nő, de kellemesen csalódtam.  Szóval a réten voltunk, mikor meghallottam, hogy valaki közeleg. Úgy gondoltam biztosan Emmett az, hiszen ki más lenne olyan tapintatlan, hogy pont most jön ide, de mikor beleszagoltam a levegőbe éreztem, hogy baj van. Nem ismertem a vámpír illatát. Megijedtem, hogy mi lesz most, hiszen Bella is itt volt. Hiába vámpír, nem bírtam volna nézni, ahogyan harcol valaki ellen.

Láttam rajta, hogy ő is fél, de mintha az ő félelme más lett volna. Ekkor jöttem rá, hogy ő valószínűleg ismeri azt, aki közeleg felénk. Ekkor megjelent a rét másik felén egy magas szőke srác, s kihívóan Bellára figyelt. Próbáltam kitalálni, hogy ki ő, ám ekkor az agyamat milliónyi kép lepte el. Láttam őket, ahogy először találkoztak, ahogyan először csókolták meg egymást, s azt is, hogy töltötték együtt az első éjszakájukat. De valami nem stimmelt. Hirtelen ért a felismerés, hogy Bella ott még ember volt. Láttam, hogyan éltek, hogy mik történtek velük. De azt nem láttam, mikor lett vége ennek az egésznek. Lehet, hogy nem is lett vége? Akkor ezt hittem, most már tudom, hogy igen. Észrevettem, hogy a családom is megjött. Mind kíváncsiak voltak, mit akar Bellától ez a férfi, de láttam rajtuk, hogy képesek lettek volna Bellát megvédeni bármi áron. Vajon, hogy érte el, hogy mindenki ennyire megkedvelte ilyen rövid idő alatt? Hallottam Bella s az idegen vámpír, hogy beszélgetnek valamiről, majd Bella hirtelen felkiáltott.

- Nem. Soha. Soha nem érhetsz hozzájuk. Soha! – üvöltött. Arca eltorzult a dühtől, és még senkit nem láttam ennyire kiborulva.

Minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban még mellettem ált a másikban pedig már az idegen vámpírt üldözte. Nem volt önmaga. Utána akartam menni, de Jasper lefogott, s a többieket sem engedte.

- Veszélyes, nem lehet - hallottam tőle, de gondolatban már ő is rég harcolt volna. Még jó, hogy van, aki tud tiszta fejjel is gondolkodni, mert én akkor valahogy nem voltam rá képes. Bella után mentünk, de csak tisztes távolságból. Láttam, hogyan pusztítja el a fél erdőt. Égszakadás, földindulás, szélvész és tűzvész. Ennek a közepén állt Bella s a másik vámpír. Az idegen szenvedett a fájdalomtól, pedig nem érte eddig konkrét támadás.

Nem értettem. Bella a tűz közepén állt, mégis a lángcsóvák elkerülték őt. Nem értettem, s ez idegesített.

- Akárcsak Jane - szólalt meg mellettem nevelőapám. Puszta tekintetével kínozta őt. Szenvedett, s ahogy a düh nőtt Bellában, a fájdalom is úgy növekedett az idegen vámpírban. Ám egyszer csak vége lett. Bella dühe fokozatosan párolgott el. Mintha valami észhez térítette volna. Szép lassan a fájdalom is megszűnt az idegen vámpír számára. Ám ekkor olyan történt, amire egyáltalán nem számítottunk. Bella a kezét a vámpír felé tartotta, majd egy villám pontosan belécsapott. Ideje sem volt kitérni előle. Porrá égett. Bella pedig összeroskadt s sírt. Közelebb léptem hozzá, miközben a nevét mondtam. Nem válaszolt, nem is reagált semmit. Még egy lépést tettem felé, s újra a nevén szólítottam, mikor meghallottam eddigi életem legkeservesebb hangját.

- Sajnálom. Nem kellett volna látnotok. Sem pedig egyáltalán tudnotok róla. – Nem bírtam tovább hallgatni. Odahajoltam hozzá s átöleltem, ám amint megérezte a kezeimet, rögtön felugrott s felém fordult. Csodálkozást láttam a szemeiben. Egy darabig csak nézet minket, majd az én szememet kezdte el vizsgálni. Meg akartam ölelni, de nem szerettem volna elijeszteni magamtól, így vártam. Meg is tette az első lépést, én pedig boldogan mentem oda hozzá s szorítottam magamhoz. Annyira féltettem, de szerencsére jól volt. Apám javasolta, hogy menjünk haza, ám az én kis angyalkám a sajátházába szeretett volna elmenni. Mivel nem láttam, hogy Alice fejében semmilyen rossz látomást, így elengedtem. Megígérte, hogy este átjön hozzánk s mindent elmesél, de most már hajnalodott.

Nem értettem, hogy hol van, s miért nem jön már. Ha rajtam múlott volna, már rég utána mentem volna, de apám hajthatatlan volt. Bár most már ő is kezdett aggódni miatta.  Jaspert megviselték az események, így ő elvonult egy kicsit a szobájába, de hallottam a gondolataiban, hogy mindenki feszült s aggódik. 5 óráig bírtam. Akkor Alice-szel fogtuk magunkat, s elmentünk Bella házához. Mondanom sem kell, nem találtuk őt ott. Csak egy levelet hagyott nekünk.

Kedves Edward!

Sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretemet, de volt valami fontos dolog, amit el kell intéznem, mielőtt a szemetek elé állok s mindent elmesélek. Most Olaszországba tartok a Volturihoz. Ne aggódj miattam, majd érkezem.

Szeretettel ölel: Bella

Ne aggódj. Hát persze, hogy aggódom. Miért ment Volterrába? Nem értettem ezt a nőt. Mi lehet ekkora titok, hogy nem mondhatta el nekünk? Láttam Alicen, hogy ő is tanácstalan, hiszen egyetlen egy látomása sem volt Bellával kapcsolatban. Legszívesebben utána mentem volna, de Alice bezzeg ezt az elhatározásomat látta, így esélyem sem volt megszökni.

Azóta eltelt két nap, és semmi hír róla. Remélem, jól van. Bár azt mondta, hogy Aro nem bántaná, de kitudja ki volt ez a vámpír. Lehet, hogy emiatt még az unokáját is képes megölni. Féltettem őt, annyira féltettem. Hiszen csak egy fiatal nő. Bármi baja eshet neki. Remélem, hamarosan itthon lesz.

- Baj van – halottam meg pöttöm húgom hangját az emeletről. Két másodperc alatt mindenki a nappaliban volt.

- Jön Heidi és Felix Volturi, és még valakik, de őket sajnos nem látom tisztán.

A család tüdejében egyszerre akadt benn a levegő. Mindegyikünk tudta mit jelent, ha a Volturi meglátogat egy családot. Reméltük, hogy nem lesz belőle nagy baj, s reménykedtem, hogy nem Bella halálhírét hozzák, mert akkor…

Folytatás következik…